Ugyanez van az állatokkal, a levelekkel, a bokrokkal és a virágokkal is. Még az asztalok is beszélnek velük, különböző módon válaszolnak. Minden élő a vakok számára. Fényt látnak mindenhol, mindenből, és belül mindenben és önmagukban is. És támaszkodnak erre a fényre, erre az energiára, erre a csendes barátságra, ami segíti őket a mindennapi életben.
Még mi, emberek sem tudunk harcolni ellene, nem is beszélve a kis kutyámról. Nos, meg akartam büntetni, például nem engedem, hogy lásson, nem adok neki finomságot, nem adok neki nasit. De aztán, miután ezt mondta, és nagyon, nagyon sajnálta, nagyon, nagyon rosszul érezte magát, azt mondtam, "Rendben, ne aggódj. Majd én elintézem ezt a fickót. Majd én elintézem. Te csak egy áldozat vagy. Megbocsátok neked. Tényleg megbocsátok, és szeretlek.” Ölelkeztünk és kibékültünk. De aztán azt mondtam: "Megígérem nektek srácok, hogy tényleg elintézem ezt a maját és a negatív erőt.” És meg is tettem.
Annyira örülök, hogy megtettem. Nem vagyok biztos benne, hogy örülök-e, de nem vagyok szomorú. Nem vagyok szomorú. Talán olyan, mint te, van ez a fizikai agyunk. És beletelt egy kis időbe, hogy felismerjem, mit tettünk, én magam egy kicsit és az összes Isten és az összes Kozmikus Jóindulatú Lény. Most, hogy már egyesültek, ezért most erősek, erősebbek, mint azelőtt, amikor két csoportra oszlottak. Már egyesülve, így több békénk van. És most, hogy összegyűjtöttem mindegyiküket, azt gondoltam, meg tudják csinálni. Azt gondoltam, együtt vagyunk, meg tudjuk csinálni. Azt mondtam: "Vegyetek el tőlem mindent, amire szükségetek van. Vegyetek el mindent, ami kell nektek az Energia Erő Mindenható Raktárából. Vegyétek el őket, amire csak szükségetek van, hogy el tudjuk pusztítani ezt a fickót egyelőre, mert zaklat, molesztál, kínoz, gonoszul tréfálkozik és nevet, és élvezi az emberek és más lények szenvedését hosszú, túl hosszú, hosszú, hosszú ideje. Eljött az idő, nincs többé. Nincs többé.” Nem ismertem fel, milyen nagy volt. És most azt mondom, felismerem egy kicsit, mert túl sok munkám van. Nem volt időm ünnepelni, de láttam, hogy az összes lény ünnepel mindenfelé, mindenhol az Univerzumban. Énekeltek, kiabáltak, ugráltak. Még most is ezt teszik. Még mindig ünnepelnek.
De én, a fizikai dimenzióban, túl elfoglalt vagyok, elfoglalt. Minden nap annyira elfoglalt vagyok, hogy még ha csak napi egy ételt is hoznak, néha nem tudok időben jönni, hogy megegyem, mert mindig van valami tennivaló. A fizikai munka. Ha pedig nem, akkor belülre kell mennem, hogy a belső munkát csináljam, hogy segítsek megerősíteni az emberek hitét és energiáját, hogy folytassák a meditálást és szilárdan legyenek a saját útjukon a Nagyobb Önmaguk, vagy Isten Lényük felé. Így én is nagyon elfoglalt vagyok. És ellenőriznem kell az Univerzum különböző szegleteit, hogy mire van szükség, és kinek mire van szüksége.
Még a kutyáimat is ellenőriznem kell, hogy milyen dolgokat tehetek értük. És sok mindent kellett tennem. Eltekintve a fizikai terápiájuktól, nekem is kell csinálnom valamit. Terápiát. Ez franciául -thérapie. Igaz? Nem? Nem halljátok? Néha francia akcentussal beszélek. Ugyanaz a szó. Csak angolul azt mondtam: "Therapy, the-ra-py.” A franciák azt mondják:"thérapie.” Mi azt mondjuk, hotel, ők azt mondják (h)ôtel (otel). Ez nagyon (h)ot (h)ere (forró itt). Emlékeztek a viccemre?
Egy angol ügynök árul egy házat. Két vevő megnézte a házat. Az egyik angol, beszél kicsit franciául. Azt gondolja, hogy beszél. És az egyik francia, beszél egy kicsit angolul. Azt gondolja, hogy beszél. Szóval, amikor bejött, mert nyáron csak kinyitották az ajtót, és nincs légkondi, semmi belül, ezért azt mondta: „Ó, itt nagy a forróság.” Vagyis nagyon meleg van itt. De a franciák nem ejtik ki a "h" betűt.” Azt mondják, ’otel a hotel helyett. Szóval "hot"-ra azt mondják ’ot. Erre azt mondta, "Your (h)ouse very (h)ot (h)ere.” A házad nagyon meleg itt. És az az ügynök: "Mi? Mi a furcsa a fülemen? És miért kellene kint lennem?” "A te házad" az "menj kifelé".” “Your (h)ouse very (h)ot (h)ere.” Szóval dühös volt, és azt mondta: "Miért kéne kint lennem? És mi a furcsa a fülemen?” Ezért a francia azt mondta: "Nem, nem, a levegő forró.” Az angol megpróbált segíteni lenyugtatni az ügynököt. Azt mondta: "Nem, nem. Úgy értette, hogy a hajad furcsa, nem a füled.” Szóval, mivel a franciák nem ejtik ki a "h"-t, így amikor azt mondta, "A levegő forró’, az angol azt gondolja, "Ó, jó. Úgy érti, hogy a haja furcsa.” A segítés néha probléma, ha nem beszéled túl jól a nyelvet. Bejártam egész Európát, néha úgy beszélek, mint a németek. Mindig azt mondom a segédemnek: "A kocsid kaput?” Azt mondta: "Mi a kaput?” Thai. "Mi a kaput? Mi jelent a kaput? Nem értem.” Azt mondtam, "Kaput. Tudod, kaput, kaput, kaput!” Ő ért egy kicsit angolul. És én elfelejtettem angolul. Ha túl gyorsan beszélek, néha elfelejtem, mi a kaput angolul. Vagy mondtam valamit, mondtam: "Ez az! Ez az! Minden rendben! Minden rendben! Nagyon jó!” És ők azt mondták: „Mi az, Mester? Mit mondtál?” És gondolkodnom kellett egy kicsit. "Úgy értem, nagyon jó, nagyon jó. Jó munkát végeztél.”
Van ez a problémánk a fizikai képességeinkkel. Jó nekünk, azt gondoljuk, hogy a szemeink épek, ép nyelvünk van, hogy tudunk beszélni egymással, láthatjuk egymást, tudjuk értékelni a dolgokat, a szép dolgokat kívül, de néha ezek a dolgok akadályok, nagyobb akadály, mint segítség. Néhány vak ember, vak gyerekek, eredetileg láttak, de aztán valamilyen betegség vakká tette őket, amikor fiatalok voltak, mint hat, hét, nyolc, kilenc. Az elejétől fogva, talán vannak nehézségeik. Talán belebotlanak dolgokba, mert megszokták, hogy erre mennek, arra mennek, és saját szemüket használják, és a kezüket használják, hogy megtegyék ezt, azt. De miután megvakultak, elfelejtették, hogy nem látnak dolgokat, ezért nekimennek dolgoknak. Vagy arra használták a kezüket, hogy felvegyék a csészét, de nem találják, mert a megszokott szokást használják, hogy fizikai szemekkel és fizikai fülekkel csinálják a dolgokat. De lassan ezután úgy érzik, hogy nincs rájuk szükségük. A dolgok energiát sugároznak feléjük, és akkor tudni fogják, hol vannak a dolgok.
Így néha, amikor valaki autót vezet, hogy elmenjen és azt mondod: „Legyen [emelkedjen] jó utad.” Ez igaz a vakokra, legalábbis a vak gyerekekre, amikor még fiatalok és ártatlanok voltak. Könnyebb alkalmazkodniuk az új dolgokhoz. És rájönnek, hogy a dolgok nem olyanok, ahogy kinéznek. Mint például, a fa nem csak olyan nagy, hanem a környezetük, az energiájuk, a mágneses mezejük is nagyobb. Tényleg nagyobbak, mint amilyenek. Ugyanez van az állatokkal, a levelekkel, a bokrokkal és a virágokkal is. Még az asztalok is beszélnek velük, különböző módon válaszolnak. Minden élő a vakok számára. Fényt látnak mindenhol, mindenből, és belül mindenben és önmagukban is. És támaszkodnak erre a fényre, erre az energiára, erre a csendes barátságra, ami segíti őket a mindennapi életben. És nem hiányolnak semmit. Nem hiányolnak semmit.
Az egyik zen Mester ugyanezt mondta: "Jobb lett volna, ha vak, süket és buta lettem volna a kezdettől.” Mert csak miután visszavonjuk valódi figyelmünket mindezen külső fizikai szervekből, akkor léphetünk be igazán a Királyságon belülre. Ezért amikor lecsendesedsz, meditálsz, vagy a beavatás ideje alatt, lecsendesedsz, nem aggódsz semmi más miatt akkor, mert tudod, hogy most van a beavatásod ideje és igazán sóvárogtál utána, olyan hosszú idő óta, ezért minden figyelmet ennek szentelsz. Ezért látod Önmagadat, a (belső Mennyei) Fényt és hallod Isten Szavait. A dallamok a belső rezgésed. Általában csak a szemünkre támaszkodunk, hogy lássunk dolgokat; nem látunk semmilyen (belső Mennyei) Fényt. A fülekre támaszkodunk; nem halljuk belülről a Mennyei Zenét. Vaknak lenni nem is olyan rossz. Amikor Jézus élt, azt mondták, meg tudja gyógyítani a vakokat. A beavatás miatt. A beavatás alatt volt néhány vak tanítványunk azelőtt. Mindent látnak. Látják a (belső Mennyei) Fényt, néha jobban, mint ti, mert semmi nem zavarja meg őket a külső világból.
Azt hiszem, leülök. A magassarkúm hívogat, hogy üljek le. Igazából nem tudtam, miért kellett magassarkút viselnem, amíg elő nem ásták az összes jóslatot. Aztán azt mondtam: "Ó, voilá! Nem csoda, hogy szép ruhákat kell viselnem. A magassarkút már előre elrendezték a Mennyből.” A változatosság kedvéért, igaz? Eddig az összes Mester vagy a Buddha, mind nagyon aszkéta és nagyon komoly volt. Ez egy változás számotokra, hogy lássatok egy hölgyet szép ruhákkal, gyönyörű cipőkkel és szép ékszerekkel. Nem? Mert a gyakorlás belül van. De egyébként is, bárcsak ne kellene mindezt is csinálnom. Sok időbe telik. Persze, meditálok rajta. Meditálok, miközben csinálom ezt és mindezt. Ez is jó meditálás, de bárcsak ne kellene ilyen módon meditálnom. Sokkal kényelmesebb, ha csak betakarod magad egy takaróval, leülsz a kanapédra, becsukod a szemedet is és pihensz ahelyett, hogy koncentrálnod kellene belül és kívül ugyanabban az időben. "Hoppá. Ez az? Ó nem, nem, ez nem az. Ó, nem tudom, nem tudom. Nem tudom ezt csinálni. Ez egy horog, ez túl nehéz, túl kicsi.” Ezt olyan nőknek készítik, akiknek sok idejük van. Idő az, ami nekem nincs. Minden más van. Nagyon kevés idő.
Régebben kedvesebb voltam. Úgy értem, lassabban beszélni és gyengédebben és türelmesebben. Manapság azt mondom: "A lényeget. Kérlek, ne beszélj ilyen sokáig. Nincs időm, ember. Tényleg nincs.” És néha az orvos megpróbálta elmagyarázni a gyógyszeremet. Azt mondtam, "Jó, doktor úr, írja le és faxolja el nekem.” Úgy értem, gyorsabban el tudom olvasni. És amúgy is elfelejtem bevenni a gyógyszereket, szóval tudom, hogy csak néha szedem, amikor szükségem van rá, amikor emlékszem.
Még az orvos is tudja, hogy nem szeretem a sok gyógyszert, még az étrendkiegészítőket vagy dolgokat se, ami jó neked, az öregkorodra, az idős polgároknak és mindez. Jót akart, de tudja, hogy amúgy is elfelejtem bevenni őket, így most már csak három forrásra szűkítette le, csak háromra, és naponta csak egy alkalomra. Három gyógyszer, nem igazán, kiegészítők. És csak naponta egyszer. Még mindig elfelejtem. Azt mondtam: "Doktor úr, reggel még az arcomat is elfelejtem megmosni.” Azt mondta: "Hogy felejtheted el?” Azt mondtam: "Csak elfelejtem.” Kijövök a meditációmból, vagy alszom vagy horkolok vagy ilyesmi, aztán kiugrok, és aztán megyek és aztán nézem a dokumentumokat az orrom előtt. Aztán ott ragadok és minden mást elfelejtek.
Még az ételt is, ami előttem van, nem eszem, amíg nincs kész az összes dokumentum. De nem mondhatom nekik, hogy először az ételemet hozzák és később hozzák a dokumentumokat, mert ez sok munka egy embernek. Mindannyian elfoglaltak vagyunk. És egy ember gondoskodik arról, hogy ételt tegyen egy tartóba és elhozza nekem a dokumentumokkal együtt, mert nem élünk együtt. És a lányok más dolgokkal vannak elfoglalva. Szóval van egy fiú, de ő nem zavar engem, és ez jó. Jobban szeretném, ha nővér lenne, hogy ne kelljen aggódnom az energiaátvitel miatt. Talán ezt mondjátok. Nem számít, nem zavar engem, de nem akarom, hogy mindig járkálnia kelljen ide-oda, oda-vissza.
Minél kevesebb ember, annál kevesebb energiacsere, annál jobban tudok koncentrálni. Minél kevesebb a külső más energia behatolás, annál jobb nekem. Persze, amikor kimegyek innen, akkor több ezer van belőletek, nem tudok ellenőrizni semmit. Mindenhol. Nem probléma. De amikor otthon vagyok, próbálok jobban koncentrálni, hogy hatékonyan dolgozhassak belül és kívül is. Szóval ez is. De az emberek se akarom a szükségesnél többet dolgoztatni, mert a fiúk együtt élnek egy helyen, és én messze lakom, távol, kutyákkal. És a kutya segítő jön és megy, jön és megy. Amikor itt a gondozás ideje, ő jön; ha nem, akkor hazamegy. Így hagyom pihenni. Néha szükségem van valamire és felhívom. És azt mondtam: "Most mit csinálsz?” Azt mondta, eszik. Akkor azt mondtam: "Nem, nem. Akkor egyél. Egyél. Talán később.”
Nem akarom zavarni az embereket, amikor nem muszáj. Ők hajlandók rá. Csak nem akarok visszaélni a kedvességükkel. És azelőtt, kora reggel szoktak reggelit hozni nekem, és aztán késő délután, ebédet. Reggeli és ebéd; naponta két étkezésünk van. De később azt mondtam: "Csak ebédet hozzál, az elég.” Mert korán reggel kell felkelnie, felhasználnia a meditációs idejét vagy a kis ágyban lustálkodó idejét, és a többi testvérnek is korán kell felkelnie, hogy megnézze a dokumentumokat és kinyomtassa nekem. Szóval, legalább három-négy embernek kell korán felkelnie. Ezért nem tudnak akkor meditálni. Vagy talán fáradtak a tegnap estétől és sokáig dolgoznak, és nem tudnak pihenni reggel, így később kihagytam a reggelit. Azt mondtam: "Csak hozd később. És a dokumentumokat is hozd később.” Hogy többet pihenhessenek, meditálhassanak reggel. És még akkor sem vagyok olyan éhes. Amikor látom a dokumentumokat, "Ejha!"Ez jobban érdekel, mint az ételem. Így van ez.
Talán majd beszélünk róla. Beszélni fogunk Mahavira Úrról. Nagyon jó. Maradjatok ott. Történet. Még nincs lefekvés. Még van időnk, igaz? (Igen.) Micsoda? ( Hogy van Good Love? ) Most jobban van. Azt hittem, nem éli túl, mert olyan sokat sírt. Általában nem sír. Ő nem egy puhány kisbaba. Nem is ugat, amikor nem kell. Nagyon csendes fickó, és annyit sírt, hogy a szívem nem bírta elviselni. De ez jó így, motivációt adott, hogy kiiktassam a maját. Különben túl elfoglalt vagyok, megfeledkeztem arról a srácról, állandóan nyaggatott. Ezúttal jó kifogásom volt. Azt mondtam: "Még egy nagyon mocskos trükköt is bevetettél, hogy a lány megharapja az anyját, ez túl aljas. Nem engedhetem meg, hogy továbbra is itt legyél.” Ennyi. Tényleg dühös voltam, nagyon undorodtam. Azt mondtam: "Ha meg akarsz birkózni valamivel, kezdj ki velem. Ne zaklasd a kutyáimat. Ez rosszabb, mint bármi, amit megvetendőként el tudok képzelni. Szóval nem vagy méltó arra, hogy egyáltalán gondoljak rád. Menned kell.” De szerencsére egy kicsit okos vagyok, szóval sok mindent tudok csinálni és gyorsan. De ha kevésbé vagyok okos, több idő lett volna, több baj. És még ha lassabban is beszélnék, több időbe kerülne, akkor nem lenne elég időm rátok. Szóval, mindent nagyon gyorsan összepakolok, eszek, miközben a dokumentumokon dolgozok, vagy megnézek néhány klipet, amit szerkesztenem kell. Igen! Nagyon könnyű.
