Emelkedett nőiség, 5/20 rész

A Supreme Master Television-ünk is állandóan bemutat jó embereket kötetlenül, vagy az állat-személyek jó viselkedését vagy jó cselekedeteit. Tehát bátoríthatjátok gyermekeiteket, hogy nézzék ezeket, hogy a jó példa bevésődjön a fiatal agyukba, fiatal elméjükbe. És amikor felnőnek, ezek szerint fognak élni. Nagyon elérzékenyülök. Sokszor sírva fakadok, amikor szerkesztek, mert ott kint olyan emberek vannak, akik mind olyan szeretetteljesek, olyan kedvesek. [...] Különösen sok ember ríkatott meg, amikor kimentek az utcára, hogy tiltakozzanak a vágóhídi állat-személyek elleni kegyetlenség ellen és arra kérték az embereket, hogy váljanak vegánná. Ó, láttam az arcukat - olyan szenvedélyes, valódi, igazi! Most is libabőrös leszek, ha erről beszélek. És sírok is, mert annyira hálás vagyok, hogy ilyen emberek léteznek még.

Nem csak férfiak, hanem nők is! Kimentek az utcára, hogy tiltakozzanak, hogy kiálljanak a szegény állat-személyekért, akiknek nincs hangjuk, és kiálljanak a magzatokért, a meg nem született gyermekekért, kockáztatva, hogy az ellenkező irányból, az ellenkező csoportból kigúnyolják és lenézik őket. De nem érdekli őket, mert tényleg szeretet van bennük, amikor ezt teszik. Szeretik ezeket a meg nem született gyerekeket. Szeretik ezeket az állat-személyeket. És nem csak a vegán emberekről beszélek - a nem vegán emberekről is, mert az embereknek eredetileg jó szívük van. „Nhân chi sơ tính bổn thiện”. Ezt mondjuk Âu Lạc-ban (Vietnam), az Au Lac-i (vietnami) nyelven, ami azt jelenti, hogy az embereknek eredetileg, a kezdetektől nagyon jó természetük van. Buddha is azt mondta, mindenkinek Buddha Természete van. Az Úr Jézus pedig azt mondta, hogy Isten gyermekei vagyunk. Sok Mester mondta ezt.

És az Úr Jézus azt mondta: „Amit én teszek, azt ti is meg tudjátok tenni. Még jobban is tudjátok.” Ő persze csak alázatos volt. Ő Isten Fia. De a Mesterek, Ők ilyenek. Ők alázatosak. Leginkább a Mindenható Istennek tulajdonítják az érdemet. Nem sokat beszélnek arról, amit Ők maguk tesznek, még akkor sem, ha csendben, az emberiség szabad szemével láthatatlanul teszik. Mert az emberek nem mindegyike érti, hogy mi történik a világban, milyen katasztrófa fog rájuk szakadni, ha továbbra is ilyen életet élnek - szerehtet nélkül, együttérzés nélkül a többi lény, az állatok, a fák, a rovarok, az összes szegény ember iránt, például. Ezt nagyon nehéz megérteniük, mert manapság túl sok az anyagi kísértés, és túlzottan belefeledkeznek az anyagi dolgokba. És ez majdnem olyan, mintha a lelki törekvés, a lelki cél majdnem elfelejtődött volna a mi világunkban. Az emberek járnak egyházba, szentélybe, mecsetbe, tudom. De ez nem mindig belül van. Ez csak a külső. Ez a probléma.

Jó, ha templomba, szentélybe, mecsetbe jársz, ha szükséged van arra, hogy egy olyan csoportban legyél, ahol azonos gondolkodásúak, azonos spirituális törekvésűek vannak. És ha szükséged van arra, hogy emlékeztessenek az eredeti Mesteredre - mint Shakyamuni Buddha, Jézus Krisztus, vagy Guru Nanak Dev Ji, Mohamed Próféta, béke legyen Vele, vagy Baháʼu'lláh, vagy az Úr Mahavira, az Úr Krishna, például, stb., akkor menjetek el a templomba, menjetek el a szentélybe.

És ha látsz néhány szerzetest, akik igazán erényesek és igazán szorgalmasak a gyakorlásban, akkor persze adhatsz felajánlást. De ne gondoljátok, hogy ha ennek vagy annak a szerzetesnek, vagy ennek vagy annak az apácának felajánlást adtok, akkor érdemeket szereztek. Ne gondolkodjatok így. Azért ajánld fel, mert szeretsz. Azért akarsz felajánlani, mert az a szerzetes vagy apáca arra inspirált, hogy tovább haladj a lelki gyakorlásodban. És neki is szüksége van némi anyagi támogatásra ahhoz, hogy szerzetesként vagy apácaként, vagy egyfajta rejtett világi gyakorlóként tovább tudjon haladni a saját lelki törekvéseiben.

Sokan vannak, akik nem szerzetesek és apácák, de valóban őszinték és magas szintűek. Mint amikor a Buddha élt, Vimalakīrti – Ő nem volt szerzetes, de még az összes szerzetes is tisztelte Őt, mert valóban rendelkezett spirituális erővel. Érezték, és hallották a magas bölcsességéről szóló ékesszólását. Ezért tudták, hogy Ő megvilágosodott. Még Buddha is szerette Őt, csodálta Őt. Ezért amikor (Vimalakīrti) beteg volt, Buddha sok szerzetest kért meg, hogy látogassák meg Őt. Sokan nem mertek elmenni, mert aggódtak, hogy Vimalakīrtinak nagyobb bölcsessége van, mint nekik. Néhány szerzetes és apáca abban az időben talán még alacsonyabb szintű volt, mint Vimalakīrti, a világi.

És kérlek, ne ítélj meg egy szerzetest csak azért, mert naponta kétszer vagy háromszor étkezik. A szerzeteseknek is dolgozniuk kell a szentélyben, ahogy nektek is. Takarítaniuk kell a szentély udvarát, takarítaniuk kell a szentély házát, a csarnokban, hogy a kinti emberek eljöhessenek, leülhessenek és meditálhassanak, vagy meghallgathassák a magas rangú szerzetesek előadását. És talán, ha a szentély nem túl gazdag, fát kell vágniuk, tüzet kell rakniuk, hogy főzzenek. És sok más dolgot csinálnak. És olvassák a szútrákat, vagy ismétlik Buddha Nevét. Ez veszi el az idejüket, és aztán meditálniuk is kell. Vagy néha el kell menniük, hogy vásároljanak dolgokat a templomnak. Valamilyen munkát ők is végeznek! Tehát mindenki más. Ahogy mondtam, Maitréja Buddha sok évszázaddal ezelőtt inkarnálódott ebbe a világba. Ő egy nagy, kövér Buddha volt, nagy pocakkal, és nagyon boldogan mosolygott mindig. Így készítették a szobrokat az Ő képmására, és még ma is látjuk a templomokban. Még mindig így imádják Őt.

Amikor fiatalabb voltam, volt egy Maitréja Buddha szobrom, egy nagyon nagy hasú Buddha a házamban. Volt nekem még Quan Yin Bodhiszattva, Kṣitigarbha Bodhiszattva és más Buddhák. Amikor nem Âu Lạcban (Vietnamban) voltam, nehéz volt Buddha szobrokat vásárolni. Nem úgy van, hogy bárhol meg lehet venni, ahol csak akarod, ez nem így van. Âu Lạc-ban (Vietnam) vagy Kínában, Thaiföldön, Burmában, Laoszban, Kambodzsában könnyebb vásárolni.

Amikor a volt férjemmel nyaralni mentünk, annyira megtetszett egy Buddha-szobor Thaiföldön, hogy ő még - akkoriban szegények voltunk, nem túl gazdagok, mert még fizette a lakás jelzálogját, és még fizette a diákhitelt -, de annyira szeretett engem, hogy megvette nekem azt a Buddha-szobrot, és sok jogi procedúrán ment keresztül, hogy visszaküldhesse Németországba. Ez nem olyan egyszerű. És elvitt nyaralni, de tudta, hogy szeretem a Buddhákat, ezért elvitt azokba a Buddha szentélyekbe meg ilyenek. Például Burmában a Shwedagon Buddha Aranytemplomba, és Thaiföldön is különböző templomokba. Talán még mindig láthatjátok a Buddhákkal készült néhány fényképemet a különböző szentélyekben. Ó, milyen jó férj, még mindig emlékszem. Áldja meg az ég.

Szóval, nem volt könnyű szobrokat vásárolni Németországban, Angliában, vagy Európában. Tehát, amint megtehettem - Thaiföldön, megtettük. És volt egy gyönyörű szobor, amin sok csillogó ékszer volt. Talán nem igazi ékszerek, de minden csillogott, mint a gyémántok, rubinok, meg ilyenek. Az egész szoborba beágyazták őket, például a ruhába.

Annyira boldog voltam, hogy kaptam egy Buddha-szobrot, ami olyan nagy volt, mint a magasságom kétharmada. És más Buddhák szobrai - mint Maitréja Buddha vagy Kṣitigarbha Bodhiszattva vagy Quan Yin Bodhiszattva – ők kisebbek. Ennyit szereztem Németországban. Vagy Angliában is volt nekem egy, de nem olyan nagy.

Nem voltunk annyira szegények, de úgy éltünk, mint… nem voltunk nagyon gazdagok, vagy ilyesmi. Gondolom, középosztálybeliek. Ő orvosként dolgozott, én pedig tolmácsként a Vöröskeresztnél, és csak félnapos voltam, mert otthon akartam maradni, és törődni a házzal, azért is, hogy amikor hazajött, meleg ház várjon ránk. És gondoskodtam arról, hogy min- den tiszta legyen, meg minden - némi házimunka, főzés, vártam, megöntöztem a paradicsompalántát, amit ő kint ültetett. Együtt ültettük. Én is ültettem akkoriban valami koriandert és borsmentát, meg virágokat.

Vett néhány virágot, hogy elültesse a kertembe, mert tudta, hogy virágot akarok felajánlani Buddhának, mindig, amikor csak lehet. Ezért azt mondta: „Ezek a virágok mindig, egész évben virágozni fognak”. Így hát megvettük, elültettük, és elszaporodott az egész kertben. Később egy területre kellett belül korlátoznunk. És tényleg minden nap virágzott. Úgy nézett ki, mint a napraforgók, csak kisebb volt. És akkoriban más virágokat is vettem, nem csak ezt, hanem amit csak tudtam, és amikor csak tudtam. És amikor a virágok már majdnem elszáradtak, akkor persze kicseréltem őket. Virágot, vizet és gyümölcsöt ajánlottunk fel.

És minden este elalvás előtt a szútrákat ismételtem a saját szobámban, a kis szobámban. Ez egy iroda, de én a szobámnak tekintettem. Különösen azután, hogy elhatároztam, hogy elmegyek a megvilágosodásért, szétváltunk külön hálószobákba. Ezért hálózsákkal aludtam annak a szobának a padlóján, hogy reggel is ismételhessem a szútrákat, hogy ne ébresszem fel őt. Ez csak egy kifogás volt. Úgy döntöttem, hogy szét kellene válnunk, és hozzá kellene szoktatni őt az egyedülléthez. De ez még mindig nagyon nagy szívfájdalom volt neki, és nekem is. De neki bizonyára nagyobb volt, mert nekem megvolt a célom, és új dolgokért mentem, de ő még mindig ugyanabban a házban maradt, ugyanazt a munkát végezte, és magányos volt. Szóval, nagyon nem volt helyes tőlem, de mit kellett volna tennem? Valószínű manapság nem tudnék veletek találkozni, beszélgetni, ha nem megyek el otthonról. De ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek ezt kellene tennie. Csak talán ez a sorsom; a küldetésem ezt követelte meg, hogy jobban tudjak koncentrálni.

Kép letöltése